TALÁLKOZZUNK A SZERVEZŐ BIZOTTSÁGGAL

Tizennyolc hónappal eztelőtt történt. Az Ausztráliai Magyar Szövetség felkérésére a New South Wales-i Magyar Szövetség rendezi meg a XVI. Ausztráliai Magyar Kulturáls Találkozót 2017 január 4-9 között. Megalakult a Szervező Bizottság, mely az idők folyamán néhány személlyé zsugorodott csupán. Ettől függetlenűl töretlen erővel – óvatos, megfontolt előrelátással, kisebb, nagyobb nehézségekkel ugyan – az előkészítő munka legaprólékosabb mozzanatait is kidolgozva haladtunk előre a megvalósításig. Átgondolva az előző Találkozók eseményeit, hibáit, a haladó idők változását, elhatároztuk, hogy az eddigiektől kissé eltérő, de a hagyományok alapján kialakult találkozók szellemét figyelembe véve rendezzük azt meg. Tizennyolc hónapon keresztül ha esett, ha fújt kéthetenként ült össze a Bizottság és az előre beütemezett tervnek megfelelően lépésről-lépésre valósítottuk meg a hat napos, minden igényt átölelő programot. Lefoglaltuk a koncert, a szinház és az előadótemeket, meghívtuk úgy Magyarországról, mint Ausztráliából a politikusokat, előadókat, majd a koncerteken fellépő különböző műfajhoz tartozó művészeket. Az egyetemen lefoglalt épületek rövid séta távolságban vannak a szálláshelytől. Hirdetéseink nem csak egész Ausztrália magyarságához jutottak el, de lesznek vendégink Új Zealandból, Amerikából, Canadából, Hawaii-ból, Olaszországból és természetesen Magyarországról. Együtt a szereplőgárda. Büszkék, egyúttal hálásak vagyunk mindazoknak a hivatásos előadó művészeknek, történelmi, irodalmi és tudományos előadóknak akikből egy kisebb hadseregnyi szereplő gárda állt össze. A gazdag választékból minden korosztály válogathat igényei szerint. Hívunk és várunk mindenkit egy felejthetetlenűl szép és gazdag programokban bővelkedő kúlturális találkozóra Sydney-ben. Hálát említve, mindenek előtt hálás köszönetünket fejezzük ki védnökeinknek, sponzorainknak, akik biztak bennünk és anyagilg segítették a találkozó megvalósulását, sikerét. Védökök anyagi támogatása nélkűl nem lenne Találkozó. Kiemelten köszönetünket fejezztük ki a Magyar Élet hetilapnak, kik a kezdetektől helyet adtak a Találkozó információi közlésére. HÁLÁS KÖSZÖNETÜNK érte. A Találkozó sikere érdekében várjuk további védnökök jelentkezését. A már védnökséget vállalók ha a Hajó kirándulásra, László Attila koncertre, vagy a Szinházra szeretnének még jegyet venni – mint azt az előzőekben is jeleztük – árengedményben részesűlnek. Védnökséget továbbra is lehet vállalni január 4-ig.

Rozgonyi Magdi

Rozgonyi Magdi - a Magyar Kulturális Találkozó 2017 Szervező Bizottsága - titkár New South Wales-i Magyar Szövetség - Főtitkár Ausztráliai Magyar Szövetség - Public Officer

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.