Szabados Tamás néptánc tanár

SZABADOS TAMÁS vagyok Magyarországról a Kőrösi Csoma Sándor Program Ösztöndíjasa. 2016 júniusától fél éven keresztül a Sydney-i és a Canberra-i néptánccsoportok szakmai munkáját segítem. 2017. január 4–9. Sydney-ben kerül megrendezésre a Magyar Kulturális Találkozó, ahol számos program mellett a néptánc is nagy hangsúlyt kap. Az egész országból megjelennek a néptáncosok, és mindegyik együttes kis ízelítőt ad tánctudásából. Bemutatkozik a Perth-i, az Adelaide-i, a Canberra-i, és a Sydney-i néptánccsoport, valamint több Melbourne-i csapat is. Erre az alkalomra mi is készülünk a Canberra-i és a Sydney-i néptánccsoporttal, hogy egy kis rövid műsorral örvendeztessük a közönséget. A bemutató mellett néptánc szemináriumra is sor kerül majd, ahol a fentebb felsorolt néptáncosok tovább bővíthetik tudásukat. Nagy örömömre szolgál, hogy ezen a szemináriumon én is részt vehetek oktatóként a szintén Magyarországról érkező és már Ausztráliában többször oktató Baranyai Barbarával együtt, akivel ugyanazon a táncművészeti szakközépiskolában végeztünk. Bízom benne, hogy ez a néhány nap felejthetetlen, hasznos, és aktív élményekben fog bővelkedni.