Prof. Amedeo di Francesco

“ Tisztelt, kedves Ausztráliai magyarok!

Előszőr is bemutatkozom. Amedeo Di Francesco a nevem, nem vagyok magyar származású, magyar rokonaim nincsenek. A lelkem azonban félig magyar, mert egyetemistaként beleszerettem a magyar kultúrába.

Az egész 1967-ben kezdődik, amikor Balázs János tanár úrral találkoztam a Római Egyetemen. Ott akkor ő tanította a magyar nyelvet és irodalmat, és neki mondtam el, hogy a klasszikus képzettség mellett, a görög, a latin és a szanszkrit után, eleget akarok tenni egy régi vágyamnak, a kelet-közép-európai kultúrák felfedezésének. Párhuzamosan a horváttal, magyarul is akartam tanulni. És így is lett. “Sors bona, nihil aliud” – Zrínyi Miklósnak teljesen igaza van. És engem mindig egy jó csillag kísért, már az első pillanatoktól kezdve, amikor ösztöndijasként többször voltam Magyarországon. 1969-ben megismerkedtem Bán Imrével, a debreceni nyári egyetemen, és már beszélgettem vele a reneszánsz magyar irodalomról. 1970-ban találkoztam a Rómába készülő Szauder Józseffel Fő utcai lakásában, és Klaniczay Tiborral a mitikus Ménesi úti Irodalomtudományi Intézetben. Aztán Rómában, Szauder József irányitásával szakdolgozatot írtam Balassi Bálint Szép magyar komédiájáról. Felejthetlen élmény számomra, hogy ilyen atyai szigorúság segítségével dolgozhattam. Atyai valóban, mert nemcsak irodalomról beszélgettünk. Sokat tanultam. Megtiszteltetés és kiváltság volt. Még mindig féltve őrzőm javításait, feljegyzéseit.

Mindjárt az egyetem elvégzése után kerültem Klaniczay Tibor kedvező és felfelé íveltető szárnyai alá; szivtam a tudományos élet tiszta levegőjét, éreztem a komoly kutatás mámorosító illatát, a szerdai napok különleges légkörét, a teremtő barátság igazi értelmét. És, ami több, ez nem csak Tiborra vonatkozik, hanem az egész kutatócsoportjának minden egyes tagját illeti. Szép csapat volt. Szépen tudott szerepelni az évente megszervezett úgynevezett Rebakucs-konferenciákon. Lélekben ott maradtam Magyarországon. De a fátum azt akarta, hogy Nápolyban legyek a magyar kultúra közvetítője, most pontosan negyvenegy éve. Tóth László volt az akkori magyar tanár, aki Márai Sándorral levelezett, szerintem személyesen is ismerte őt. Kezdtem tanítani, folytattam a kutatásaimat, egyre erősebb volt a magyarországi tudományos élettel való kapcsolatom. De gyorsan múltak ezek az évek!

A kilencvenes évek elején felfedeztem Erdélyt. Ez egy másik fontos fejezetet jelentett és jelent az életemben, a kutató és egyben az ember számára. Legyen szabad mondanom, hogy ott a hó nem sáros. Gyönyörködtem a magyar (katolikus és református) templomok csendjében, élveztem a dicső magyar múlt felidézését. Más szemmel újraolvastam az Árgirus históriáját, illetve a Csongor és Tündét. Kézenfekvőnek éreztem mindazt, amit tanultam a régi magyar irodalom terén. Mert ott a magyar kultúra beszél nekünk, mégpedig nem múzeumi jellegűen. Azért is, gondolom, annyira divatos a történelmi regény Hungaria területein. De megismerkedtem ott a XX. századi és kortárs erdélyi magyar irodalommal. Benne találtam azt a bizonyos „mást”, amelyre bizonyára már Balassi figyelt annak idején, és amelyről Esterházy Péter is „tárgyalt” Visky Andrással (Korunk, 1992, 12, 74-75.).

1996-tól 2006-ig voltam a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (2002-tól Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság) elnöke. Megint nagy megtiszteltetés, megint nehéz feladat, Klaniczay Tibor kezdeményezése nyomában. Tágult előttem a hungarológia területe. A nagyvilágon, Amerikától Japánig működő különféle magyar kulturális csoportosulások iránti érdeklődésem erősebb lett, a különféle emigrációban élő tudósokkal, alkotó szemelyiségekkel szintén fontos szakmai és emberi kapcsolatok születtek. Párhuzamosan volt lehetőségem látni, hogy sokrétűbbek a hungarológia tényezői, hogy a szakmánkat nemcsak a honvágy táplálja, hogy nemcsak a Kárpát-medencét érinti, holott sok nem magyar származású ember drága munkássága, műhelymunkája valóban nemzetközi tudományos területté teszi – Klaniczay Tibor okos intuíciója, belátása szerint. Egyszóval, ez valóban az igazán fontos. Hogy hiszünk a hungarológiában, a fontosságában, a nélkülözhetetlen szerepében az európai kontextusban. E nélkül sose lesz igazi Európa. Ezzel a hittel dolgozom még. Az időt azonban nem lehet túlélni. Folytatom viszont – azt hiszem, ifjú lélekkel – munkámat, mert kiváncsiságom korlátlan. Nem szabad csodálkozni tehát ha egyszerre dolgozom Zrínyi Miklós eposzán és Dsida Jenő líráján, és közben fordítok is.

Tisztelt, kedves Ausztráliai magyarok!

Önök egy nagy múltú, fontos kultúra őrei, hordozói. A januári Ausztráliai Magyar Találkozó egy komoly tanúbizonyság. Én még nem ismerem az ottani helyzetet, körülményeket, de biztos vagyok benne, hogy ott is ápolják a magyar nyelvet, hagyományokat, értékeket. Ez fontos dolog, erkölcsi küldetéstudat, etikai felelősség. Ezért is valóban izgalmas élmény vár rám.”

Amedeo Di Francesco

Rozgonyi Magdi

Rozgonyi Magdi - a Magyar Kulturális Találkozó 2017 Szervező Bizottsága - titkár New South Wales-i Magyar Szövetség - Főtitkár Ausztráliai Magyar Szövetség - Public Officer

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.