KENGUGRÓ TÁNCCSOPORT Sydney

Országos rendezvény lévén, NÉPTÁNC-CSOPORTJAINK minden államból – ez alkalommal – Sydney-be sereglenek. A tánccsoportok nívójának emelését és repertoárjának növelését nagyban elősegítette az Ausztrál Magyar Kulturális Találkozókra való felkészülés is. Táncaikon keresztül értékes szerepet töltenek be a magyar fiatalság összetartásával, a magyar hagyományok széleskörű ismertetésével és megkedveltetésével. Sydney-ből a Kengugró, Adelaide-ből a Kaláris, Perth-ből a Keszkenő, Melbourne-ből a Gyöngyösbokréta, Canberrából ugyancsak Gyöngyösbokréta tánccoportok vesznek részt a Fesztiválon.

A Transylvaniacs zenekar tagjai is jelentős segítséget nyújtanak a fiatal táncosoknak a magyar népzene megismerésében, megértésében., Ezzel az együttműködéssel már valódi táncház mozgalmat lehetett indítani.

Ahogy az már többektől elhangzott, a magyar hagyományok nem a vitrinbe valók, azokat élni, megélni érdemes.

Aki a Magyar Kulturális Találkozóra ellátogat, és a programok bármelyikén résztvesz, nemcsak ápolja a hagyományokat, hanem éli és megéli majd azokat.

Legyünk bár Ausztráliában, vagy bárhol a világon, Kallós Zoltán Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajz-kutató, népzenegyűjtő szavaival élve: „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk.”

Rozgonyi Magdi

Rozgonyi Magdi - a Magyar Kulturális Találkozó 2017 Szervező Bizottsága - titkár New South Wales-i Magyar Szövetség - Főtitkár Ausztráliai Magyar Szövetség - Public Officer

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.