HANGRAFORGÓ együttes

HANRAFORGÓ együttes: F. SIPOS BEA ÉS FAGGYAS LÁSZLÓ

mûvész házaspár

SIPOS BEA Magyar-ének szakos tanárként kezdte pályafutását. Tanári

munkája mellett már akkor is a zenének élt, koncerteket adott, hol önállóan,

hol zenésztársaival. Mindemellett gyönyörûen énekel is.

FAGGYAS LÁSZLÓ 16 évesen rockzenészként kezdte a pályafutását.

Több zenekarban játszott, akikkel különbözô fesztiválokat nyertek, több

„Ki mit tud?”-ban léptek fel, és az egész országot bejárták a koncertjeikkel.

Nem hiszem, hogy van még egy olyan kéttagú együttes, amelynek

annyiféle hangszere lenne, mint nekik. Én 30 fajta hangszert (ez nem darabszámot

jelent!) számoltam meg a honlapjukon. Az eddig megjelent 21 lemezükön

megszólaltatják a zene hangján Petôfit, József Attilát, Radnótit,

Képes Gézát, Reményik Sándort, Weöres Sándort, Nagy Lászlót,

Nagy Gáspárt, a Hetek költôi csoportját — köztük Kalász Lászlót,

Bella Istvánt, Ratkó Józsefet, nagyon hosszú lenne a lista mind felsorolni.

Hitvallásuk a magyar kultúra, a magyar nyelv ápolása, népszerûsítése.

Ôk ezt vállalják, akkor is, amikor ez nem különösebben divatos. Ezt a küldetésüket

a legjobban a magyar irodalom klasszikusainak, illetve a hozzájuk

közel álló költôk verseinek megzenésítésével tudják beteljesíteni:

„Lehetnének talán még emberek, / hisz

megvan bennük is, csak szendereg / az

emberséghez méltó értelem. / Mondjátok

hát, hogy nem reménytelen.”

A Hangraforgó együttes népdalok és történelmi énekek mellett az énekelt költészet műfajában klasszikus és kortárs alkotásokat feldolgozó, számos díjjal elismert szerzőpáros. F.Sipos Bea és Faggyas László fesztiválok, ünnepségek, iskolai és óvodai foglalkozások valamint önálló koncertek előadóművészei. Missziós munkájukkal – 7 egymás utáni év InterNetVers fesztiváljainak rendezésével – saját klub működtetésével és alkotótáborok rendszeresítésével –  széles körben kivívták a hazai és határon túli szakma és közönség elismerését.

Gazdag, minden korcsoportot igényéhez illeszthető műsorválasztékuk biztosítja bemutatkozásuk sikerét.

Bővebb ismertetőjük a    http://www.hangraforgo.hu/    honlapon.
 

 

 

 

Rozgonyi Magdi

Rozgonyi Magdi - a Magyar Kulturális Találkozó 2017 Szervező Bizottsága - titkár New South Wales-i Magyar Szövetség - Főtitkár Ausztráliai Magyar Szövetség - Public Officer

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.